Kedves Olvasók! 

Szeretnék egy új sorozatot, mivel az Is storynak vége lett. Egy olyat, ami egy popsztárról szól. Majd felteszek egy 'Prológust'. Ha tetszik nektek folytatom, amit az oldalmegtekintéseken fogok (ha tetszik nektek) látni. Próbálok nektek egy jó sorozatot hozni, amit majd rendesen befejezek!

By:Nikolett


Szavazás
Nincs szavazás feltöltve
Kereső

4. fejezet - Justin bejelentése - Popsztár leszek

Az ágyamban feküdtem.  A próba után Justin hívta az egyik 'legjobb orvost' , aki megvizsgált. Kijelentette, hogy nem mehetek sehova, amíg meg nem gyógyulok. Az orvos azt mondta, nem tudja mi lehet velem a gond (ezért biztos, hogy a legjobb doki Amerikában). Utána Justin kifizette a pénzéhes csalót, és magamra hagyott a buszunk egyik szobájában. Azóta itt fekszem.

Már vagy három órája voltam egyedül. Nagyon unatkoztam. Eleinte próbáltam magamat elfoglalni olvasással, vagy játékkal a telefonomon, de nem nagyon foglalt le. Éppen olyan helyzetben voltam, hogy nem bírtam tétlenül maradni. Már tervben volt, hogy a bandával Európába repülünk, és leadunk pár koncertet. De addig még kell pár új dal, és folyamatos készülés a turnéra. Gondoltam, gitározok egy kicsit, meg meghallgatok pár Blue Bulldogs számot. 

Kezembe vettem a gitáromat, és megpengettem. Lejátszottam a legegyszerűbb dalainkat. Annyira belefeledkeztem, hogy észre se vettem, amikor az ideges Justin bevágtat a szobába.

-Itt dörömbölök az ajtón, te meg nem reagálsz semmit! - fakadt ki. -Mindent megteszek érte, hogy elmehess Európába, de te még beengedni sem vagy hajlandó!

- Bocsánat- motyogtam. - De valószínűleg nem hallottam a gitár miatt. 

- Jó, semmi gond - gyorsan túltette magát rajta - Nincs időm most veszekedni, sok dolgom van. Csak szólnom kellett, hogy ne terheld nagyon a hangodat, mert ha beteg leszel, nem jöhetsz turnézni - mondta.

- Tessék?! - mi az, hogy nem mehetek el? - És mikor akarunk elindulni Európába?

-Tizenkettedikén - válaszolta. Nem nyugodtam meg. Már harmadika volt. Ha komolyabb problémám van, akkor lemaradhatok az egészről. 

- Képesek lennétek itt hagyni? - kérdeztem.

- Figyelj, Sheila - kezdte - Ezen a fiúk jövője múlhat. Te csak később jöttél a képbe, és nem kockáztathatunk. Ez a showbiznisz.

Ezzel kisétált a szobából. Hirtelen nagyon mérges lettem. Mi az, hogy elmennek nélkülem?! Ezt nem tehetik meg! Rengeteg dalban énekelek és gitározok, ilyen gyorsan nem tudnak helyettesíteni! De hogyha mégis... 

Még percekig gondolkoztam a jövőn. Annyira el lehet rajta mélázni. Kilenc napom volt, hogy kigyógyuljak ebből a titokzatos betegségből. Előre nézve még annyira messze van, de ha sürget az idő, nagyon gyorsan eltelik az a pár nap. Már most féltem a jövőtől. Ennyi munka után, amit a Blue Bulldogsba fektettem, képesek lennének elmenni nélkülem. Ezt nem engedhetem meg. Meg kell gyógyulnom! 

A kezembe vettem egy jegyzetfüzetet. Egy új dalt akartam írni. Éppen a gondolataimba merülve firkálgattam a füzet szélére, amikor kopogás ütötte meg a fülemet.

- Szabad! - szóltam ki. Trent lépett be az ajtón. Az aggódó arckifejezését öltötte fel. Ő tisztában volt azzal, amivel Justin nem: nélkülem nem fogják tudni megcsinálni a turnét.

-Szia - köszönt - Hogy vagy?

-Szia. Az van, hogy még mindig fáj a fejem, időnként rám jön a köhögés. De meg fogok gyógyulni.

- Mit mondott az orvos? - érdeklődött.

- Nem tudta, hogy mi a bajom. De szerintem nem is próbált rendesen megvizsgálni. Szerintem valami pénzéhes tolvaj volt.

Trent halványan elmosolyodott. Közelebb jött, és leült az ágyam szélére. - Meg kell gyógyulnod! - mondta. - Nélküled nem tudjuk megcsinálni. - Közben végig a szemembe nézett. Akkor vettem észre, hogy milyen szépek az övéi. Gesztenyebarnák. 

Még beszélgettünk bő egy órát a szobában. Végül nagyon elálmosodtam. Akkor Trent felállt az ágyamról, és megindult kifelé.

- Na, akkor én hagylak is pihenni - mondta búcsúzóan az ajtóban. - Jobbulást! - és kiment. 

Egyedül maradtam a szobában. Már eléggé elfáradtam. Felálltam, leoltottam a villanyt, és visszafeküdtem az ágyba. Végiggondoltam a napomat, és arra jutottam, jobb lesz kifeküdni ezt a 'titokzatos betegséget'. A fejemet a párnára hajtottam, majd pár perc múlva el is aludtam. 

Remélem tetszett!

By: Nikolett

 

 

 

 

3. fejezet - Betegség? - Popsztár leszek!

- Jaj, Drágám! Láttam az élő adásotokat, ugye nem vagy elkenődve amiatt a kislány miatt?

- Nem, nem vagyok, anya. Csak... Nem akarok róla beszélni - éppen telefonon beszéltem anyukámmal. A show után rögtön hívott, és tudni akarta, hogy mi van velem. Szerettem volna, hogyha megnyugtat, és vigasztal. De erre semmi esély nem volt, hiszen több ezer mérföldre voltunk egymástól. Anyukám valahol a házunkban volt Californiában, én pedig New Yorkba tartottam a fiúkkal, hogy fellépjünk a Central Parkban. Utána még sok koncert van nekünk beszervezve, ergo a találkozásunknak lőttek.

- Ha szeretnéd, hogy máskor beszéljünk, nyugodtan megmondhatod. Én nem haragszok meg miatta. Örülök neki, hogy a lányom azt csinálja, amit szeret: énekel. És ne legyél szomorú a kislányok miatt, csak féltékenyek rád; nem adatik meg sok embernek, hogy egy igazi híresség váljon belőle!

- Ugyan, én nem vagyok híres, csak éppen felkaptak, mert a Blue Bulldogszal koncertezek. Majd lecsitulnak, ha lelépek a bandából. 

- Sheila, Sheila... Annyira szerény vagy, kislányom! - mondta anya - Hidd el, még hallanak felőled a banda után is! Csak higgy magadban, és ezzel megalapozod a jövődet!

Hangokat hallottam mögöttem. Megfordultam, és láttam, hogy James az. Artikulálva mutatta, hogy kezdődik a próba. Intettem neki, hogy mindjárt megyek.

- Öhm... Figyelj, anya! Most mennem kell, kezdődik a próba. Majd később beszélünk, szia! - ezzel leraktam a telefont. Épp itt volt az ideje, már nem bírtam volna sokáig hallgatni a Drága Édesanyám mondókáját.

Elindultam a próbatermünk felé. Én szívem szerint nagyon szerettem. Egyszerre volt stílusos, kényelmes, és hangulatos: rendelkezett két hatalmas bőrkanapéval, amik a helyiség közepén helyezkedtek el, párhuzamosan egymással. Volt benne dobfelszerelés, sok különféle hangszer, amik a fal mellett sorakoztak. A padlót meleg, puha szőnyeg borította, de olyan, hogyha rálépünk, rögtön az az érzésünk lesz, hogy elsüllyedünk benne. A kanapék mellett egy asztal volt, rajta számítógéppel, hogy beleírhassuk az albummal kapcsolatos terveket, és a dalok szövegét (mi sosem írjuk lapokra, egyszerűen nem szeretjük). A fal narancssárgára volt festve, de ez csak néhány helyen látszott, mivel poszterek, és a banda számtalan aranylemeze volt rá felaggatva. 

Amikor beléptem, a fiúk a kanapékon ültek. Beszélgettek, de amikor észrevettek engem, rögtön elnémultak. Ebből kitaláltam, hogy rólam beszélnek. Mivel nem volt kedvem társalogni, ezért javasoltam, hogy kezdjük el a próbát.

- Előbb hangold be a gitárodat - mondta Trent. Azzal a fal felé intett, oda, ahova az én gyönyörű gitárom volt dűtve. Odamentem érte, és leültem a kanapéra, hogy behangoljam.

Igazából egyáltalán nem tudtam behangolni, nekem mindig a nagyapám csinálta: ő szenvedélyesen imádta a zenét (ezt valószínűleg tőle örököltem), és volt is egy hangszer-boltja. Ő értett a gitáromhoz, ezért mindig megcsinálta helyettem a hangolást.

5 perc szerencsétlenkedés után Mike elvette a gitáromat, és felajánlotta, hogy behangolja. Szerencsére Trent nem látta, hogy nem én csinálom, mert elvonult Jamesszel a dobokhoz. Amíg elszórakoztak a hangszerrel, addig Mike be is fejezte a hangolást.

Készen álltunk a próbára. Pár perc múlva bejött az énektanárunk, és elkezdhettük a munkát. Én Trenttel skáláztam, James megpróbált egy új dalt írni, Mike pedig ismét hangolt, de ezúttal a saját gitárját. 

- Oké, Sheila, ez jó volt - mondta az énektanár - De próbáld meg a hangodat a Trentéhez igazítani. Először kicsit mélyebben, aztán egyre magasabban... - mit magasabban? Nem figyeltem. Közben Trent elkezdte a skálázást, és nekem kellett folytatni:

- Mendegél a mandariiin!

- Mendegél a mandariiiiiin! - folytatta Trent, egy hanggal magasabban.

- Mendegél a mandariiiiiiiiiiiii.... Khm-khm - köhögésben törtem ki. 

Trent felpattant, és hozott egy pohár vizet, a tanár pedig elkezdte (szerinte) finoman ütögetni a hátamat. Lassan abbahagytam a köhögést. 

- Sheila, ez így nem lesz jó - mondta a tanár. - Megpróbálod még egyszer?

- Megpróbálhatom - válaszoltam a vizemet kortyolgatva. 

Még párszor megpróbáltam, de mindig ugyanott rontottam el. Köhögtem, és köhögtem. Egyre nehezebben ment az éneklés, és kezdtem feladni. Már figyeltem a tanárra, de nem volt annyira könnyű, mint elsőre.

-Oké, mára vége a próbának - jelentette ki az énektanár. Azzal kiment a próbateremből. 

A fiúk odajöttek hozzám. Kérdezgették, hogy mi van velem. De én nem tudtam, hogy mi van velem.

- Sheila, nem lehetséges, hogy beteg vagy? - kérdezte James.

- Beteg? - kérdeztem vissza - Az lehetetlen! - de amint kimondtam, már nem voltam benne annyira biztos.

Köszi, hogy elolvastad! 

By: Nikolett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. fejezet-A show-Popsztár leszek

Minden úgy történt, ahogy elterveztük: énekeltünk, és "beszéltünk" az emberekkel. Apait-anyait beleadtunk, azért, mert szeretjük a nézőinket, és azért, mert Justin ezt kérte tőlünk. De az embereket illetően pár dolog másképp alakult. 

Éppen elmondtuk, hogy a Blue Bulldogsnak új albuma lesz, és arról a tudnivalókat. Aztán kérdéseket olvastunk fel, és válaszoltunk rá. Közben operatőrünk ráközelített az arcomra.

- A következő kérdés - mondta James, - Mikenak szól. Nancy azt kérdezi, hogy hogyan csinálod a hajadat. Mike elárulod a titkodat? - mosolygott James.

- Hát Nancy... - kezdte Mike - Először megmosom a hajamat, aztán beállítom úgy, ahogy szeretném, és megszárítom. 

Mike befejezte a mondandóját. Úgy tett mintha köhögne, a szája elé tette a kezét, és belenevetett. Nem beszélt még hajszárításról.

- Ki olvassa a következőt? Sheila? - kérdezte. 

- Olvashatom - válaszoltam - Rosemary kérdezi Trentet! - Trent felvonta a szemöldökét.

Akkor következett be a katasztrófa. Rápillantottam Rosemary kérdésére. Tulajdonképpen nem is az volt, hanem egy kisebb levél. Össz-vissz négy sor volt.

- Kmmh-Kmmh - megköszörültem a torkomat, és elkezdtem olvasni a levelet - Kedves Trent! Azért neked teszem fel a kérdésemet, mert tudom, hogy Te vagy a bandában a frontember, aki parancsol. Azt szeretném kérdezni, hogy tulajdonképpen miért vettétek fel a Current-csajt?! Kész szerencsétlenség! Nem is tud énekelni! És az arca is tele van pattanásokkal! Miért vettétek fel, ha nem tehetséges, és csak pár koncert erejéig van veletek? - fejeztem be. 

Tulajdonképpen nem voltam mérges Rosemaryre. Megfogalmazta a kérdést, amit én is fel akartam tenni. Azt tudtam, hogy Justin miatt vagyok a fiúkkal, de azt nem, hogy miért. Persze nem értettem egyet a lánnyal. Mi az, hogy nem vagyok tehetséges?! Nem ő koncertezik a Blue Bulldogszal! És a pattanásaimat illetően: az a sminkesem hibája, mivel elfelejtett lekorrektorozni. Szólnom kell Justinnak, hogy rúgja ki. De a operatőrt is ki kellene hajítani. Ráközelített az arcomra.

Trent nem válaszolt Rosemary kérdésére. Csak ült a helyén, és a kamerába nézett. Aztán megrázta a fejét, és röviden ennyit mondott:

- Nem nyilatkozok - azzal felállt, és kisétált a kamera elől.

Úgy gondoltam, mivel engem sértettek meg, nekem is van jogom távozni, ezért követtem Trentet. Mike és James ránk nézett, majd sietve elköszöntek az emberektől, és lekapcsolták az élő adást.

Hát igen, ez a showműsor. Szinte látom magam előtt a ma esti sztárhíreket: Sheila Current, a Blue Bulldogs új énekese, élő adásban sétált ki a műsor kellős közepén! Nem a legjobb pont a rajongóknál, de túlélem. 

Jamesék utánunk jöttek: kérdő tekintettel néztek rám. Nem vitatkozok velük, de tényleg rosszul esett. 

- Sheila... - kezdte Mike, de nem engedtem, hogy befejezze. Villámló tekintetemmel elnémítottam.

- Biztosan egy tizenkét éves volt - mondta Mike. 

De én akkor is szomorú voltam. Tudtam, hogy a Blue Bulldos nézőinek több mint ötven százaléka tizenkét év alatt volt. És ha egy ennyire nem szeret, akkor a többi...?

A fiúk vigasztaltak. Mike és James nagyon igyekezett, de Trent szótlan volt. Ezt fokozta, hogy mozdulatlanul nézett engem, és minden testrésze merev volt, mintha egy robottal állnék szemben. Ijesztő látvány volt, és én nem tudtam, hogy mi lelte újdonsült barátomat.

Remélem tetszett. Hamarosan jön a folytatás! Bocsi a késésért, de nem volt időm írni. A következő részig gondolkodjatok azon, hogy mit mond a rapper kacsa (hip-háp)! Nemsokára visszatérek! 

By:Nikolett

 

1. fejezet-Előkészületek-Popsztár leszek!

Az autóbusz kezdett szűkössé válni: több ember ugrált körbe engem és a fiúkat, sminkesek, stylistok egyaránt. Így is nagy volt a hangzavar, és a zene, amit a buszsofőr hallgatott (Lady Gaga) még inkább rányomta a bélyeget. 

Egy Facebookos élő adásra készültünk. Emberek ültek a kanapékon, az asztal mellé állított székeken, és emberek ugráltak körbe minket. Segítettek felkészülni az élő adásra. Nem mintha ez nekünk nem ment volna, de a menedzserünk, Justin, ragaszkodott hozzá.

James épp most vette fel a vadi új fekete zakóját. Mike a haját állította be, és Trent a gitárját hangolta. Engem sminkeltek. Egy szőke hajú, hosszú műkörmű lány vett a kezelésébe. A pattanásaimat nyomkodta, hogy utána le tudja korrektorozni (mintha a kínzásom nélkül nem kenhetett volna le!). A körme kezdett nagyon hosszúnak tűnni. Túl hosszúnak...

 

- Jó, most már elég - mondtam, és nem hagytam, hogy több ,,fájdalmat okozzon nekem''. 

A lány bólintott. Megfogta a hajvasalót, és megpróbálta kiegyenesíteni a hajamat. Már fél órája ezt csinálta, amikor megkértem, hogy fejezze be. Nem tetszett neki, de eleget tett az óhajomnak. 

Húsz perc volt hátra az élő adásig, és sürgősen át kellett vennünk, hogy mit fogunk mutatni a nézőknek. Abban maradtunk, hogy Mike és Trent elkezdenek a gitárjukon játszani egy új számot, a Cherry Dreamet. Trent majd halkan énekeli. Aztán James bemondja, hogy ,,Ti most a Blue Bulldogs élő adását látjátok!'' Utána én beállok a kamera elé, és szép napot kívánok a nézőknek. Ha ezzel megvagyunk, válaszolgatni fogunk a hozzászólásban érkezett kérdésekre. 

Az emberek elkezdtek szivárogni a környezetünkből, s a végén már csak Justin és az operatőrünk maradt velünk. De Justin se sokáig! Sok sikert kívánt, és lelépett. Kezdődhetett a show. 

Ez volt a 'Popsztár leszek!' sorozatom első része. Remélem tetszett. Ha meg szeretnéd írni a véleményedet, akkor azt megteheted hozzászólásban! Hamarosan jön a következő rész, és én visszatérek a Blue Bulldogs bandával, és Sheilával!

By: Nikolett 

 

Prológus-Popsztár leszek!

Az utolsó sort is befejeztem, és ezzel vége lett a koncertnek. Meghajoltam, mire tapsvihar tört ki. A színpadon mellettem álló Trentre néztem, aki elismerően bólintott. A szája elé emelte a mikrofont, és mély hangjával beleszólt:

-Nagy tapsot Sheila Currentnek, az énekesnek! -hallottam, amint az emberek elkezdenek tombolni. Sokat jelentett nekem, hiszen ez volt az első koncertem. Ráadásul Trent még sose mondta, hogy énekes vagyok. Azt hittem, zavarja a jelenlétem, mivel ,,befurakodtam'' a bandájukba, amit kemény munkával hoztak létre. Én pedig az ,,internetről jött lány'' voltam, akit bevontak néhány koncert erejéig a zenekarukba. Jól esett, hogy Trent énekesnek nevezett, habár ő is az volt. Nem számítottam rá, hogy egy híresség ennek fog titulálni.

Meghajoltunk mind a négyen - Trent, Mike, James és én - majd elindultunk a kulisszák mögé.

Amikor leértünk a színpadról, a fiúk gratuláltak nekem, hogy milyen jól helyt álltam az első fellépésemen. Habár a fél ország már ismert engem az internetről, közönségnek énekelni nem olyan, mint kamerának: nagyszerű érzés, fantasztikus az egész show. Láttam az emberek visszajelzését, ami jelen esetben pozitív volt. Csodálatos dolog az éneklés. A mai napot sose fogom elfelejteni.

Ez volt az új sorozatom 'Prológusa'. Remélem tetszett. Nem sokára jön a folytatás! 

By:Nikolett

 

The End-Is story

Kedves Olvasók!

Nem akartam beismerni, de meg kell tennem. A statisztikám egy nagy nulla, mert nem bírok feljönni az oldalra, és írni nektek pár sort. Nincsen több ötletem a sorozathoz. Vagyis van, csak azok nagyon rosszak, és nem lehetne őket megvalósítani. Már azt se tudom, hol tartok a történetben. Az elmúlt hónapok folyamán tervezgettem, hogy fogok írni, csak nem tudtam mit. Már nincs értelme húzni a sorozatot. Ha már öt havonta pár ember megnézi a blogot, és látja, hogy nincs fent rész, akkor nekem az rossz, mert tudom, hogy csalódnak bennem. "Nikolett már megint nem írt semmit, ő egy borzasztó rossz ember, nem törődik másokkal, és lopja az időnket" . Én nem akarom ezt. Szóval itt a vége.  Be kell fejezni a sorozatot. Szerettem volna, hogy rendesen megírom a végét: Ethan és Is, Marty és Camilla, boldogan éldegéltek volna egymás oldalán. Erőltetett lenne, ha folytatom. Vége van. Köszönöm szépen, hogy elolvastátok az Is storyt! 

By:Nikolett 

#meghallotokrolamablognakmegnincsvegecsakasorozatnak

 

29. fejezet-Is story

Álmosan ébredtem. Tegnap Camilla itt aludt, és még sokáig beszélgettünk. Ő megvigasztalt Lauren miatt, utána csokit ettünk, aztán néztünk a Twilight-ot, és a végén álomba nevettük (igen nevettük) magunkat.

Camilla még aludt, amikor felébredtem. Rémálmom volt; azt álmodtam, hogy Lauren ide fog jönni, és mindent megbolygat. Hja, nem kellemes, ilyen ijedősen ébredni!

Kimentem a konyhába, és csináltam két pohár kakaót (A kakaó jár!) . Éppen az enyémet szürcsölgettem, amikor anyu belépett a kis helyiségbe. Fekete farmert, és égszínkék kardigánt viselt. 

- Jó reggelt! - köszöntött - Már fel is ébredtél?

- Szia anyu... Nem tudtam aludni, úgyhogy felkeltem még Cami előtt. Szereti, ha ágyba kapja a kaját. Hmmm... De még mit is vigyek...?

- Te csak vidd be neki a kakaót, én majd csinálok nektek valami reggelit - jelentette ki. Én meg fogtam a kakaókat, és bementem a szobámba.

Camilla ébredezett. Ennek különösen örültem, mert Cami hétalvó, és nehéz őt felébreszteni reggel hétkor; amikor beteg, nyaral, hétvége van, olyankor napi rendszerességgel délig alszik, aztán reggelizik( amit az ágyba kap... De jó neki! ), kettőkor megebédel, négy körül zabál valamit, és este nyolckor vacsorázik. De hét közben jár atlétikai edzésre is, így sohase hízik meg. Kedvére ehet csokit is. Meg az oreót...

- Jó reggelt! - üdvözöltem.

- Sziii...aa Is! - mondta egy ásítás közepette - Hány óra?

- Fél hét. Tessék, itt a kakaód! 

Cami elvette a gőzölgő italt, és szürcsölgetni kezdte. Mikor végre megitta, anyu lépett be a birodalmunkba (Az enyém, de ha szeretett barátnőcském is itt van, akkor az övé is) . Kezünkbe adott egy-egy tányért, amin finom bundás kenyerek voltak. Nyammi!

Kulturáltan elfogyasztottuk a kaját ( közben leesett a földre is, összezsíroztuk vele a hajunkat is ) , és hét óra lett. 

Veszekedtünk egy kicsit, hogy ki zuhanyozik előbb, de amikor még Cami nekem beszélt, hogy miért lenne jó, ha ő kezdene, akkor én már a zuhanyzóban vettem le a ruhámat. Az elkövetkezendő 5 percet nem szeretném részletezni. De miután végeztem, átadtam a helyet Caminak. Amíg ő bent volt, kivittem a tányérokat, amit anyutól kaptunk, és visszamentem a szobámba. Camilla még fürdött. 

Csiiipp! - üzenet érkezett. Csak egy a baj: nem nekem. Kíváncsian néztem Camilla telefonjára. Nem nekem jött, nem nézem meg, gondoltam. 

Camilla visszajött teljes életnagyságban, és elővette a telóját. Megnézte az sms-t, és zsebre dugta a készüléket -Ki írt? - kérdeztem.

- Ööö... Nem fontos, csak egy ismerős - Persze megértettem. Semmi közöm hozzá, törődjek a saját dolgommal. Szerintem az szomorú, hogy nem mond el nekem mindent, amikor én vele szemben teljesen nyitott vagyok.    :-(

Ez csak egy ilyen rövid rész lett. Sajnálom, de a nagyszüleimnél nyaraltam, ahol nincsen WiFi... Ma jöttem haza egy napra, mert pecázni megyek apukámmal. Titokban írok. Most dönthettek: sok kicsi rész legyen, kb. ekkorka; vagy kevés nagy legyen.

A döntés most a Te kezedben van!

By: Nikolett 

 

 

 

 

 

28. fejezet-Is story

Hirtelen bevillant valami. Egy emlékhez hasonló. Eszembe jutott valaki, aki fontos. Ez nem olyan dolog, mint az olvasás, ami akkor is visszajött volna, ha anyuék nem segítenek. Az természetesen mindig velem van, segítség nélkül is újra kiolvashattam volna könyveket, betűket. Csak idő elteltével. De az emlékezetkiesésnek is van egy olyan folyamata, mintha egy ember eltörte volna a karját, és folyamatosan felépült volna. Anyuék nem segíthettek az emlékeimet visszakapni, csak olyan dolgokat mondhattak el, pl. hogy ők a szüleim, mi történt velem stb. , de a régi életembe nem avathattak be. És, mivel most írt nekem egy Lauren , eszembe jutott egy emlék-töredék. Méghozzá egy akkora, hogy ezt nem tudjátok elképzelni.

Lauren egy fontos ember volt az ,,előző'' életemben, ezt egyből megéreztem.  De azt azért mégsem tudtam, hogy ki Ő valójában. Viszont rám tört pár régi ,,szép'' emlék. Pontosabban emlékek, amiben ez a lány is szerepelt. Magam előtt láttam egy fotót, amin Ő volt, Lauren. Hallottam, amint hozzám beszél. Éreztem, hogy megölel, és azt mondja, sose felejt el. Én is megöleltem, és boldogan mosolyogtam. Ezt láttam magam előtt. Szinte éreztem az illatát, hallottam a hangját, és azt is megéreztem, hogy mi szeretjük egymást. Akkor is, ha én itt vagyok, ő meg Zakopane-ban. 

Rájöttem ki Ő. Az én barátnőm. Az én legjobb barátnőm volt Zakopane-ban. De csak volt. Már itt van Cami, velem. Ő meg most nem lehet itt mellettem, mint régen. 

Éreztem, hogy forró az arcom. A szememből könnyek szöktek ki. Mégiscsak, nem a szomszéd asszonyról beszéltünk, hanem Lauren-ről (szigorúan nem kiemelve) ! És őt én nem tudom csak úgy elfelejteni.

Anyukám lépett be a szobámba - Neked mi bajod van? - kérdezte. De mivel nem válaszoltam, leült az ágyamra, maga elé ültetett engem is, és mélyen a szemembe nézett. Én csak sírtam. Ő adott nekem egy papír zsepit. Az arcáról aggodalmat olvastam le. Én sírtam, ő csak nézett. Én sírtam, ő csak nézett. És ez így ment az örökkévalóságig.

Végre vettem a fáradtságot, és felemeltem a telefonomat. Anyu képébe nyomtam. Ez egy anya-lánya pillanat lett. Tudta, ki az a Lauren. Tudta, hogy most mit érzek. Tudta, hogy most mire van szükségem. 

Megöleltem anyut. Ő csak hallgatott. Szerintem nem tudott szóhoz jutni. Mi is játszódik le ilyenkor minden anya fejében? Hogy a gyerek milyen aranyos, zabálnivaló, és hogy milyen szegény, mert rájött mi történt előző életében.

- Azt hiszem, hogy visszaírok Laurennek - törtem meg a csendet.

Anyu kiment a szobámból. Hallottam amint apuval beszélget, hogy Lauren írt nekem. Hja, nyugodtan kibeszélhettek minket!

Én nyugodtan írtam a telómon: ,,Lauren! Bocs, hogy eddig nem írtam, de nem értem rá. Az a helyzet, hogy vonattal akartunk visszamenni Zakopan-ba, de sajnos lekéstük a járatot. De itt Pesten kötelező volt iskolába járni, ezért itt kezdtem neki az idei évnek - sajnos nem mondhatok el neki mindent. Vagyis igen, de azt nem sms-ben szeretném megtenni. - Ha minden jól megy, akkor az őszi szünetben haza tudunk jönni, és akkor majd találkozhatunk. Szünetben jövök! Is voltam."

Éppen elküldtem az sms-t, amikor kopogtak az ajtómon. - Nyitva, gyere be, nem kell kopogni! - morogtam. Oh, milyen kedves vagyok!

- Szia, Is - Camilla lépett be a szobámba - Anyukád áthívott, azt mondta nagy baj van. Ezért hoztam zsepit, meg csokit, meg egy halom sírós filmet. 

- Köszi, de nem kellett volna. Mondjuk a csokit azt szívesen elfogadom, de... Most nem vagyok valami jó hangulatban. A régi barátnőm, Lauren írt. És ő nem tudja mi van velem. Először nem tudtam, hogy kicsoda, de aztán rájöttem. Ééés, így eléggé szomorú, hogy nem tudja az igazságot. Meg még is csak a barátnőm volt, hiányzik - és elsírtam minden bánatomat Caminak. Közben megettük a csokit is. Örülök, hogy Pesten is vannak barátnőim. Vagyis van egy barátnőm. Cami. Akit nem lehet pótolni.

Sokat szenvedtem ezzel a résszel. Egyszerűen nem volt időm leülni írni. De, mivel kezdődik a szünet, most már valszeg' több rész lesz. Ez mondjuk nem csak tőlem függ, hanem a személyi asszisztensemtől is, aki segít nekem írni. Ha most ezt olvasod, remélem tudod, hogy rólad van szó! :-)                                                       De itt (ahol én írhatok személyes üzeneteket) , szeretnék sok szerencsét kívánni egy volt osztálytársamnak, aki jövőre már nem az én sulimba fog járni, hanem egy jobb helyre, ahová nagyon nehéz bekerülni! Szóval, sok sikert kívánok neked, és remélem hamar be tudsz majd illeszkedni! Ugye, tudod, hogy rólad van szó? Nem neveznélek meg, mert nem kértem engedélyt. De azért csak tudd, hogy nagyon szeretünk téged!

By: Nikolett   

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                     

0.048 mp